Oktatott kategóriák

Description:

Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenkinek megvannak a maga képességeiből, személyiségéből eredő erősségei és persze gyengéi is, amelyek – adott esetben – korrekcióra szorulnak. Autósiskolánkban ezért az elméleti órák során összegyűjtjük az egyes hallgatókkal kapcsolatos benyomásainkat, hogy aztán az így kialakított kép alapján mindenki számára a neki legmegfelelőbb gyakorlati oktatót választhassuk ki. Az autósiskola által alkalmazott technikai megoldások mellett képzési kínálatunk is innovatív: egyebek mellett lehetőség van automata sebességváltós autón való tanulásra, ismeretfelújító képzéseinket pedig azok számára indítjuk, akiknek ugyan már van jogosítványuk, azonban gyakorlat híján nem érzik megfelelőnek tudásukat. A mai trendeknek megfelelően autósiskolánk is biztosít kedvezményeket a tandíjból. Jól tudjuk azonban azt is, hogy a többség számára milyen nehézséget jelent a mindennapok megszervezése. Éppen ezért dolgoztuk ki az ún. full-extrás képzésünket, amely rugalmasságának köszönhetően a különféle okok miatt állandóan időzavarban lévők számára is lehetővé teszi a jogosítvány megszerzését. Az anyagiak nem jelenthetnek akadályt, hiszen a konstrukció igen kedvező részletfizetési feltételeket is tartalmaz.

Ask Query To Business Owner...

Please fill in the below form with your query and we will get back to you.

CAPTCHA Image

Reviews of Oktatott kategóriák Budapest

Uh oh! We couldn't find any review for this listing.
Uh oh! You must log in to submit a review. Click Here to login.
CAPTCHA Image